Iránytű minitréning 2.: Állítsuk össze az igénylistádat!

Eljött az idő, hogy gyakorlatba ültessük az eddigieket, és az értékeid alapján két lépésben megalkossuk az igénylistádat.

1. lépés: szabad jegyzetelés

Ebben a gyakorlatban vezérgondolatként fogjuk használni az értékeidet, hogy az igényeidet kifejező mondatokat alkothass belőlük.

Nyiss egy új lapot a tanfolyami füzetedben, és írd fel a lap tetejére az egyik számodra fontos értéket, például SZABADSÁG. Aztán kezdd el alá listázni, hogy milyen módokon szeretnéd, hogy ez az érték megjelenjen az életedben a különböző életterületeiden. Például:

Attól érzem magam szabadnak a munkámban, hogy…

A szabadság az otthonomban nekem azt jelenti, hogy… 

Attól vagyok szabad a párkapcsolatban, ha… 

és így tovább, véletlenszerűen írva, ahogy eszedbe jut. Elég, ha mindenről egy, maximum két mondatot írsz, nem kell kisesszét írnod. És tudod, lehetsz teljesen őszinte, ez csak magadnak készül.

Ha már írtál egy pár mondatot, utána a következő oldalon ugyanezt megcsinálhatod a következő értékkel, például a BIZTONSÁGgal, és aztán szépen sorban a többi értékkel, amiről úgy érzed, hogy neked fontos.

Emlékeztetőül még egyszer néhány érték, amit magadénak érezhetsz, és ami fontos lehet, hogy jelen legyen az életedben: biztonság, kreativitás, kötődés, szabadság, önkifejezés, öröm, megbecsültség, nyomot hagyni a világban, tartozni valahova.

Az életterületek pedig, amikben megjelenhet egy vagy több az értékeidből: karrier, párkapcsolat, család, otthon, barátok, közösség, pénzügyi helyzet. 

Sem az értékek, sem az életterületek listája nem fix. Ha van, amiről úgy érzed, hogy kimaradt, akkor nyugodtan vedd fel a listádra – és légyszi írd meg kommentben is, hátha másnak is segít.

Azt javaslom, hogy először írj az alapján, ami elsőre eszedbe jut, és ne időzz pár percnél tovább egyik kategóriánál sem. Nem végleges listát írsz, fontosabb, hogy minden értékhez írj pár dolgot.

Ha kifogytál az azonnal eszedbe jutó dolgokból, akkor visszanézhetsz az első modulos jegyzeteidre is, és megnézheted, hogy mit írtál fel arra, hogy:

  • mitől érzed jól magad,
  • mi a csúcsélményed,
  • mit hozol-viszel magaddal

Ezek azok az érzések, amiket mind-mind ugródeszkának használhatsz ahhoz, hogy megfogalmazd, mik azok a dolgok, amik fontosak, hogy jelen legyenek az életedben, különben úgy éreznéd, hogy valami hiányzik.

Most adok pár perc zenét, kezdd el felírni azt, ami már most rögtön eszedbe jut. Nem öt perc alatt kell megoldanod az egész életedet. Az igényeid figyelése, feltárása és megfogalmazása egy hosszabb távú feladat, amit nem készre kell megcsinálnod most. Úgy, mint a többi gyakorlatnál, itt is érvényes, hogy lehet, hogy random pillanatokban jutnak majd hozzá eszedbe a dolgok. Ülepedés után lehet, hogy még többet tudsz majd írni. Azért írj most le valamennyit, hogy ne a nulláról kelljen jegyzetelned majd később, amikor legközelebb ezzel foglalkozol.


Hahó, még nem járt le az időd, csak beugrok itt a zene közben, hogy szóljak, ha esetleg megakadtál a jegyzetelés közben, ezek a kérdések pöccinthetnek rajtad:

  • Mit szeretnél ebben az életben? Mi az, amire büszke lennél, ha megtörténne?
  • Mit jelent az, hogy elégedett vagy? Hogy néz ki, minek kell hozzá teljesülnie?
  • Mit jelent az, hogy hagysz nyomot magad után, egyáltalán fontos-e hogy hagyj nyomot magad után?
  • Milyen ügyek fontosak az életben? Milyen értékekért állsz ki?

Ennyi, mehetsz vissza a feladathoz. 🙂


Most legyen elég ennyi, később még mindig bővítheted, finomhangolhatod. De most már nem a nagy semmi van ott a papíron, hanem elkezdtél ezzel is dolgozni. Bárhol is tartasz, menjünk tovább, dolgozzunk abból, ami eddig elkészült.

2. lépés: az igénytáblázat

A második gyakorlatban helyezzük rendszerbe az igényeidet. Ha úgy érzed, hogy a szabadszavas jegyzetelés nem elég vezetett, és több palánkra van szükséged, vagy ha jobban szereted rendszerben látni a dolgokat, akkor lehet, hogy nálad ez a táblázat hoz több eredményt.

El is mondom, hogy hogyan rajzold fel a táblázatot, de ha szeretnéd, akkor a lecke alján is letölthetsz egy üres, nyomtatható mintatáblázatot.

A füzeted méretétől függően lehet, hogy duplaoldalra lesz szükséged, úgyhogy lapozz a következő üres oldalra, és vázolj fel egy táblázatot úgy, hogy minden rubrikában elfér egy-egy rövidebb mondat. Függőlegesen a bal oszlopba minden sorba írj fel egy-egy számodra fontos értéket, a felső sorba pedig mehetnek az életterületek. 

Innentől kezdve pedig egyenként mindegyik rubrikába írd bele, hogy az adott érték az adott életterületen ideálisan hogyan szeretnéd, hogy megnyilvánuljon.

Természetesen nem minden rubrikába lesz mit írnod, mert nem lesz minden életterületben minden érték fontos. Ami nem releváns, azt hagyd üresen.

Haladhatsz életterületről életterületre, vagy értékről értékre, de össze-vissza is haladhatsz aszerint, hogy mi jut elsőre eszedbe.

Az előző gyakorlatból is áthozhatsz a megfelelő rubrikákba már megírt mondatokat, vagy kezdheted azzal, ami a táblázathoz eszedbejut, és a végén hozod át a már megírtakat az előzőből.

Adok megint pár percet, jó munkát. 🙂


Mindkét végzett gyakorlatnak megvannak a saját előnyei. A szabadszavas jegyzetelés kötöttségek nélkül segít elkezdeni gondolkodni, írni, kipakolni a fejedből a papírra, ami most benne van. A táblázatos megoldásban pluszt adhat, hogy egyben fogod látni, hogy mi mindent kell tudnia egy munkahelynek, vagy milyen emberi kapcsolatra vágysz igazán, hogy elmondhasd, elégedett vagy vele, hiszen ott fogod látni egyben az oszlopban minden rá vonatkozó értéket.

Mit csinálj, ha túl bonyolultnak találod a gyakorlatot?

Ha egyszerre túl nagy falat az igénylistád felállítása, és nagyon küszködtél vele, akkor itt van egy alternatív módszer, amiben három részre osztottam a munkát, és így jobban tudsz egyszerre csak egy részére fókuszálni.

  1. Első lépésben írd meg csak a fontos értékeid listáját. Milyen alapértékek fontosak neked az életedben? Leshetsz az előző leckéből.
  2. Második lépésben csináld meg az üres táblázatot az előző lépésben összeírt értékekkel és életterületekkel, vagy nyomtass egyet a mintából. Még ne írj mondatokat, csak menj végig egyenként a rubrikákon, és tedd fel magadnak azt az egyszerű igen-nem kérdést, hogy “Fontos-e nekem a pénzügyekben a biztonság?” “Fontos-e nekem a munkahelyemen az emberi kötődés?” és így tovább. Minden kérdésre írd be a megfelelő rubrikára hogy Igen, vagy Nem.
  3. Harmadik lépésben csinálj még egy táblázatot vagy nyomtass még egyet a mintából, és húzd ki azokat a rubrikákat, amikre az előző lépésben azt találtad, hogy azok nem fontosak. Innentől kezdve megvan, hogy melyik életterületeken melyik értékekre keresel csak igénymondatokat.

Bónusz gyakorlat: gyerekkori nyomok

Egy izgalmas extra dolog, amit csinálhatsz, az az, hogy most, hogy elkezdted felvázolni az értékeid és igényeid rendszerét, már ebből a szemszögből nézed meg, hogy milyen értékeket és igényeket jelölhettek ki azok a dolgok, amiket az első modulban a gyerekkoroddal kapcsolatban találtál.

Mire gondolok? Például mondjuk azt, hogy gyerekkorodban imádtál homokozni. De most már konkrétan rámérheted a kérdést, hogy pontosan a homokozásnak melyik aspektusa volt az, ami miatt annyira szeretted?

  • Lehet, hogy a kreativitást, vagy a homokvárépítéssel járó tervező munkát — amit most szívesen megvalósítanál a munkádban.
  • Lehet, hogy azt, hogy a barátaiddal voltál, és közösen találtátok ki, hogy mit építsetek — ez lehet, hogy a munkára vagy az emberi kapcsolataidra jelez vissza.
  • Lehet, hogy a lelki érzést, hogy a semmiből létrehoztál valamit — ez lehet, hogy a kreativitásra utal, és szeretsz alkotni, elmerülni ebben az érzésben.
  • Lehet, hogy azt a fizikai érzést szeretted, hogy a kezeddel gyúrtál valamit — és akkor ebből kijön, hogy most leginkább kenyeret szeretsz sütni, mert az ugyanaz a kézi transzformáció.

Ez az elemzés különösen szubjektív, mert csak az a fontos benne, hogy neked milyen jelentőséggel bír az az emlék, neked mi volt benne a fontos. Egy külső szemlélő azt láthatja, hogy az a gyerek ott homokozik, és ebből levon következtetéseket, ami az elvárásait és a saját benyomásait tükrözi. Közben lehet, hogy az a gyerek egy teljesen más típusú élményt él meg ott, és teljesen más szempont miatt érzi jól magát ott a homokozóban, ami kívülről nem látszik, csak belülről érzi, hogy ebben mi volt fontos.

Úgyhogy extra gyakorlatnak megcsinálhatod ezt, hogy előveszed a jegyzeteidet az első modulból, és nézd meg most kifejezetten ebből a szempontból, hogy mi tetszett abban, hogy orvosost játszottál a plüssmacikkal, vagy hogy parkolót építettél a matchboxoknak.

A mostani igényeid nem véglegesek

Az igénytáblázatodhoz az utolsó szempont ez: nem kell aggódnod, nem vésed kőbe a mostani igényeidet az életed hátralevő részére.

Simán elképzelhető, hogy az igények, amiket megfogalmazol, az identitásod központi részei is, mert annyira fontosak neked, hogy nem tudod elképzelni, hogy önmagadhoz hű tudj lenni nélkülük. (Egy igény akkor biztosan az identitásod része, ha őszintén és egyértelműen ki tudod jelenteni egy olyan mondat részeként, hogy én egy olyan ember vagyok, akinek fontosak a barátai és számíthatnak rám, kiállok bizonyos értékekért és ügyekért, harcolok azért, ami nekem fontos.)

De simán változhat az, hogy az értékrended éppen milyen igényekben kell, hogy megjelenjen a különböző életterületeiden. Lehet, hogy csak tízévenként vagy húszévenként fog változni, de a lehetőség abszolút megvan rá.

Az igényeid ráadásul nem csak idővel változhatnak. A vészfékeidet és a korlátozó gondolataidat feldolgozó munka ugye nem egyszeri, hanem folyamatos munka, ami az egész életedet végigkísérheti, ezért lehet, hogy ahogy haladsz előre az önismeretedben, úgy találhatsz olyan igényeket magadban, amik hirtelen úgy tűnhetnek, hogy “megváltoztak”. De azért tűnnek úgy, mert valójában nem a te igényeid voltak, hanem egy elváráshoz kötődtek, vagyis nem a saját értékeid szerint jelentek meg az igények, hanem mások értékei szerint. Például ha anyukád szerint a kiegyensúlyozott párkapcsolat titka, hogy szerezz egy gazdag udvarlót, amögött ugyanaz az érték van: hogy legyél biztonságban. De neked meg nem az jelenti a biztonságot a párkapcsolatban, hogy gazdag a férj, hanem, hogy nem üvölti le a fejedet, és tudsz vele röhögni. Ha észreveszed és leteszed az elvárást, akkor máris a te saját igényeidnek megfelelően tud megvalósulni az az érték.

Ugyanígy az önismereti munka eredményeképpen olyan igények is megjelenhetnek az életedben, amiknek a teljesítésére lehet, hogy nem is mertél volna gondolni korábban, például a kreativitás, az önkifejezés vagy a szabadság területén.

Simán elképzelhető, hogy ahogy engeded ki a vészfékeket, úgy rájössz, hogy “jé, igazából erre is vágyom”, “igazából erre is szükségem van”. És azért tűnik úgy, hogy “változnak” az igényeid, mert valójában most először megengeded magadnak, hogy legyenek igényeid.

Ha pedig ilyesmi történik, akkor annyi a feladatod, hogy újra ránézel az igényrendszeredre, és kifundálod, hogy az újonnan felismert igényeknek hol és hogyan csinálsz helyet az életedben.

Most te jössz!

Oké. Kezedben az igénylistád két különböző formátumban is.

Milyen igényeket találtál a gyakorlatok hatására? Milyen igényeidet sikerült letisztáznod? Milyen érzés egyben látni egy-egy életterület igényeit?

Írd meg a tapasztalataidat a kommentek között, aztán jöhet a következő lecke, amiben továbblépünk a belső iránytű másik két pillérére, a célra és a tervre.

Bónusz letölthető segédanyagok ehhez a leckéhez

Igénytáblázat sablon

Ha szeretnél egy előre felrajzolt igénytáblázattal dolgozni a 2. lépésben, akkor innen letölthetsz egy igénytáblázat sablont.

*ÚJ!* Letölthető-nyomtatható értéklista

Ha leblokkolsz az üres oldaltól, vagy nem tudod, hol indulj el az igénylistád összeállításában, készítettem egy 70 kifejezésből álló szószedetet, ami segíthet elkezdeni gondolkodni. Ez a módszer abban segít, hogy az egyes szavakból kiindulva megállapítsd, mi rezonál veled, mi szólít meg. Használhatod digitálisan is, de még jobb, ha kinyomtatod, és úgy haladsz végig rajta, ceruzával karikázva a szavakat, amik megszólítanak. A feladat végére már kész saját szólistával rendelkezel majd, amivel már csak ki kell töltened az értéktáblázatodat. Az értéklista gyakorlatot itt töltheted le.