Mit mondanak a Helló, itt vagyok végzős kalandorai?

A Helló, itt vagyok csapatához eddig már több, mint 547-en csatlakoztak. Itt vannak néhányan közülük, hogy elmondják, az ő életükön hogyan változtattak a tanfolyami technikák és a kihívás-alapú szemlélet:

A nyáron elkezdtem a Hello, itt vagyok tréninget, és átformálta a világképem. Rájöttem, hogy az élet nem pont úgy van, ahogy azt nekem gyerekkoromban tanították, rájöttem, hogy nem kell szégyellnem, hogy létezek.

A nagy felismerés akkor jött, amikor szoknyát húztam az egyáltalán nem darázs-derekamra, és senkit nem érdekelt. Sőt, bármeddig feszítettem a húrt (magamnál), mindenkit hidegen hagyott, nem szóltak be, nem nevettek ki, nem pfújogtak a hátam mögött. Azóta bátrabban, magabiztosabban lépek az utcára, és olyan jól érzem magam a bőrömben, mint még soha.

Már pár hét után teljesen más szemmel láttam a világot, egyre többször jött elő az érzés, hogy „na nehogy már, jogom van itt lenni!” Egyre magabiztosabban kommunikálok, és egyre határozottabb vagyok.

Most ott tartok, hogy rájöttem, mi az igazi szenvedélyem, mi az álmom, és végre azzal foglalkozom, sőt! A szüleim gyerekkoromban gyakran mondták, hogy értéktelen és buta vagyok, és ez bizony nagyon mély nyomot hagyott bennem. Azzal, hogy megszerettem önmagam, rájöttem, hogy én egy értékes és különleges ember vagyok, habár olyan, mint mindenki más, de mégis egyedi. Céljaim és terveim vannak újra, és a „minek is születtem és mikor lesz már vége ennek a rabszolgaságnak” érzésből átjutottam a „de jó, hogy én én vagyok, köszönöm, hogy élek”-be, és mindezt a Hello, itt vagyoknak köszönhetem.

– Seres Zsani


Élményt ad minden egyes feladat! Felismertem, hogy bőven van miben fejlődnöm, de ez a tréning tökéletes ehhez! Végre merek ténylegesen látszani, és növeli az önbizalmam, hogy mennyien elismerik a változást körülöttem – aki meg nem, azt a sok jó érzés mellett már észre sem veszem.

– Dúzs Nóri

 


Tudatosabban figyelem magam. Visszatekintve is értékelem, hogy mit, miért, hogyan csináltam. A belső monológom megengedőbb, elfogadóbb lett: van, hogy eszembe jut valami hiba, amire összerezzenek a felidézésekor, de most már gyorsan leállítom magam, s nem tetézem tovább önostorozással.

Nagyon sokat segít, amikor a tanfolyami közösségben mások történeteit olvasom. Azoktól, akiknek hasonló életterületen vannak „küzdelmei”, megerősítés kapok, hogy nem vagyok egyedül ezzel az akadállyal. Akiknek olyan problémája van, amivel én már megbirkóztam egyszer, azoktól is erőt merítek, hogy felidézem a saját fejlődésemet azon a téren, miközben szurkolok a sorstársaknak, hogy ők is túljussanak rajta. Azoktól pedig tanulok, akik olyan gonddal szemben nyertek csatát, amivel még nem találkoztam, ám ha az én életemben is felbukkan, felkészültebben várom. S a hozzászólások, a biztatások is pozitívak.

Mindezek hatására az önbizalmamat most már egy légtornász védőhálóhoz tudnám hasonlítani, amibe bátran belezuhanhatok — tudom, hogy megtart, mert saját magam fonogattam össze.

– Reszneki Zsuzsanna


“Egyre nyitottabb és bátrabb lettem, és a végére rádöbbentem, hogy nem vagyok kevés. Volt több kisebb felismerés, önigazolás és sok-sok jó érzés, de a döbbebet, hogy tudom hozni, amit az általam elismert mások is, az volt az igazán csodás felismerés.”

– Csontos Kata

 


Több önvizsgálat, nagyobb tudatosság, kis változtatások, jobb beszélgetések, nagyobb az összhang magammal és a környezetemmel is.

– Vinczi Dóri

 


Rájöttem, hogy még mindig „bocs, hogy élek” üzemmódban működöm, és akadályozom magam, mert félek a környezetem ítélkezéseitől, amiért máshogy látom a világot, mint az átlagember. Eddig inkább elbújtam és berendezkedtem egyfajta láthatatlan életmódra. A tréningben most azt tanulom, hogy kiállhatok magamért úgy, hogy közben nem bántom meg mások érzéseit.

Ez a tanfolyam nagyon telibe találja a belső, sokszor önmagam elől is rejtegetett, elnyomott fájdalmaimat, amik most kezdenek feljönni és feloldódni bennem. Ez számomra felszabadító hatású. Nem értem még a folyamat végére, ami nem baj. A lényeg, hogy úton vagyok a jobb önmagam felé és ez a kurzus segíti a változást. Köszönöm!

– Kiss Ildi