Mindig félbehagyom az online tréningeket. Félek, hogy ezzel is így lesz.

Van egy jó hírem: az online tréning nem egy műfaj — ahogy nem minden regény ugyanolyan, így nem minden tréning ugyanolyan. Az, hogy más tréninggel leállsz pár hét után, az nagyon gyakran a tréning készítőjének felelőssége, hiányossága.

Mi most már sok éve vagyunk ebben a szakmában Ádámmal, és több tucat nemzetközi példát ismerünk (jót-rosszat-borzalmasat), és részünkről ez a hetedik tréning, amit lefejlesztettünk. Jól ismerjük a tanfolyamosaink várható “lelkesedésgörbéjét”, és azt is, hogyan lehet úgy tagolni egy tréninget, hogy ne üljön le, de ne is bénítson meg az információdömping. Sokkal többet foglalkozunk a tanfolyamkészítésnek ezzel a strukturális részével, mint a legtöbb ember, akit a szakmában láttunk.

Úgyhogy az első, hogy kérlek, ne bántsd magad emiatt.

A második, hogy ezt a tanfolyamot témája miatt eleve még inkább azzal a perspektívával készítettük, hogy segítsünk a továbbjutásban azoknak is, akik nehezebben találnak most motivációt.

Számos, a motivációt fenntartó elemet építettünk ebbe a tanfolyamba, amivel végig fogom a kezed a tanfoylam ideje alatt:

  1. 6 hétig hetente küldöm az emlékeztetőket az újabb elérhető modulokról.
  2. A 0. modulban a mobilhátterekből válaszd ki a kedvencedet és tedd ki a mobilod hátterének, emlékeztetőnek, hogy most ezzel a tréninggel dolgozol.
  3. Bátorítalak, hogy blokkolj ki a naptáradban időt a tanfolyamnak, minden héten a következő hétre előre. Nem kell, hogy ugyanazon a napon ugyanabban az órában legyen, ha ezt nem tudod megoldani, a lényeg, hogy a kiválasztott időpont MOZDÍTHATATLAN. Az egy sürgős, fontos munkaértekezlet. Saját magaddal, de akkor is. Annyi dolgod van, hogy jelenj meg rajta, és nyisd meg a tréninget. Ha nincs motivációd, akkor is oda tudsz ülni és meg tudod nyomni a lejátszás gombot a következő leckén.
  4. Használd ki a közösség erejét a Facebook-csoportban. Mindig van valaki, aki össze akar kapcsolódni valaki mással, hogy együtt végezzék a tréninget. Mindig van valaki, aki kérdez, megoszt egy élményt, felvet egy témát. Ez mind-mind emlékeztető az agyadnak, hogy most benne vagy a tréningfolyamatban. 🙂
  5. Ha pedig elakadsz, akkor a tanfolyam ideje alatt bármikor kérdezhetsz e-mailben tőlem, vagy a tanfolyami felületen és a zárt csoportban a közösségtől. Úgyhogy ne aggódj, egy pillanatig sem maradsz magadra az anyag feldolgozásával.
  6. Amikor a tréning során úgy érzed, hogy MOST kezdesz el fáradni, veszíteni a motivációt, akkor rögtön nézzük meg, hogy mi történik. Írj nekem a tanfolyami e-mailcímemre, és megbeszéljük.

Remélem, mindez összeadva elég lesz, hogy tovább juss.

Ráadásul semmi vesztenivalód nincs: próbáld ki, és ha abszolút nem megy és semmi se működik a fenti 6 dologból (amit kizártnak tartok), akkor is kihasználhatod a pénzvisszafizetési garanciát – csak írnod kell a vásárlásodtól számított 14 napon belül, és visszaadom a pénzedet.