Az indulás óta már több, mint 1620 ember végezte el a Hello Kalandot, a 26 kihívásból álló komfortzóna-kilépő, buborék-elhagyó, útonmaradó online edzőtábort. De önmagában nem ez a szám a lényeg (bár szép nagy szám, amire büszke vagyok 🙂 ), hanem az, hogy mik azok a konkrét eredmények, amit a Hello Kalandban résztvevők elértek a kihívások elvégzésével.

Amikor megkértem az eddig végzetteket, hogy jelezzenek vissza, ezeket a területeket mondták a legtöbben, hogy miben segített nekik a tréning:

Azok a kalandorok, akik fejest ugrottak a kihívásokba, igazi áttörésekről is meséltek nekem. Közülük többen részletesen is beszámoltak nekem a folyamatról, amin átmentek. De át is adom a szót, mondják el ők, hogy hogyan változtatott a tréning az életükön:

“Az év elején elkezdett életmódváltásomhoz kerestem lendületet, mert ugyan jól indult, de megtorpantam. Bennem már Via komfortzóna-videója szemléletváltást indított el, ugyanis eddig az ilyen jellegű írásokat, tanfolyamokat csak messziről szemléltem, úgy gondoltam, csak nagy problémák és változások megoldására jók, pl. minimum egy munkahely- vagy szakmaváltás. Aztán ezeknél a videóknál megvilágosodtam, hogy hát ez sokkal kisebb dolgokra, változásokra is jó lehet, így vágtam bele én is.

A Kaland legnagyobb eredménye, hogy tudom, hogy nem vagyok egyedül. Biztosan találok legalább még egy embert, akivel vannak közös tetteim, félelmeim, problémáim – és ezt felismerve könnyebben felülemelkedem ezeken. A tréning óta sokszor volt már olyan eset, hogy valami nemszeretem dolog várt rám (pl. hivatalos telefon), már kezdtem volna gondolkozni, hogyan odázhatom el, mikor eszembe jutott a csoport, a „Mai Batman” gyakorlat, és a tudat, hogy ha megcsinálom, milyen sikerélményem lesz.” – Lukovszki-Szüts Juli

“Jelenleg GYES-en vagyok itthon az ikreimmel, és hazugság lenne azt állítanom, hogy nincs időm mellettük semmire. Mégsem haladtam a terveimmel, elszaladtak a napok.

Amikor a tréningben szembe jött „Az eltűnt idő nyomában” meg főleg a „Megengedőlista” kihívás, akkor az annyira megmozgatott bennem valamit, hogy rájöttem, belső kényszerből lekorlátoztam magamnak, hogy mivel tölthetem a szabadidőmet.

Most már abban a napi másfél-két órában sokkal több mindenre tudok fókuszálni, tevékenyebbnek érzem magam, de ugyanakkor fel is töltődöm, és ez így tök jó. Megengedem magamnak, hogy sokkal inkább önmagam legyek, és ez csomó mindent hoz magával – például már nem hibáztatom a gyerekeimet, ha nyűgösebb napjuk van, velük is jobb lett a kapcsolatom.” – Németh Lívia

„Sűrű időszakban vágtam bele a kalandba, de megoldottam, hogy időt szánjak a feladatokra, és heti 1-2 óra teljesen belefért. Rögtön az elején, a „Tőlem nekem” kihívás hatására rájöttem, hogy nem csak másoktól kaphatunk elvárásokat, hanem magunktól is – nekem pedig rengeteg volt magammal szemben. Ezek után sokkal türelmesebb lettem magammal, és lejjebb vittem a magammal kapcsolatos elvárásaimat, hogy jobban érezzem magam.

Azóta megkönnyebbülést érzek, és kicsit lazábban veszem a dolgokat minden kategóriában. Korábban soha nem engedtem volna meg magamnak vizsgaidőszak közben, hogy pihenjek – függetlenül attól, hogy mennyire voltam kikészülve. Most sokkal többet pihentem, sőt, egy teljes szünnapot tartottam, mégis jobban sikerültek a vizsgáim, az összesen átmentem.” – Monzéger Kata

“A tréning legvégén megdöbbentő volt visszaolvasni, hogy milyen célokat szerettem volna elérni az elején, és ezeket el is felejtettem útközben, és basszus mindegyik területen volt fejlődés, 90%-ban bejött.

Tíz éves korom óta szeretnék írni történeteket, és néha próbálkoztam is, de nagyon féltem az egész dologtól. Mi van, ha nem sikerül? Mi van, ha sikerül? Mi van, ha nem is kéne nekem ezzel az egésszel foglalkoznom?

A kaland hatására ezt a nagyon nagy görcsölést végre elkezdtem elengedni, és ez tök jó. Rájöttem, hogy ez nekem igazából baromi fontos és folyamatosan kitoltam magammal, hogy ezt halogattam és nem csináltam. Most már írok rendszeresen, és az időbeosztást is sikerült hozzápakolnom. Most már teszek azért, hogy időm legyen rá, ami nekem fontos, nem sorolom többet hátrébb magamat.” – Tóth Adri

“Már tíz éve kacérkodtam egy vállalkozással, és bár elkezdtem építeni, senki nem tartotta a pallost a fejem felett, hogy csináljam, ezért voltak nagyobb szünetek. Nem volt konkrét pont a tréningben, ahol megtörtént a váltás, hanem csináltam, csináltam, és egyszer csak azt vettem észre, hogy ez egy folyamat, ami kinyit.

Nagyon jó minden héten izgatottan várni a hétfőt meg a pénteket. Azt az érzést adja meg, hogy van miért felkelnem, van miért várnom valamit. Már ez, hogy van mit várni és megélem a várakozás érzését, ez is kibillent a hétköznapokból, amik olyanok, amilyenek – de mondjuk eddig el se gondolkodott rajta az ember, hogy milyenek. A kaland arra vezetett rá, hogy ezt a szemléletet a céljaimra is át tudom vinni.

Az ember akár évekig álmodozik valamiről, ami jó lenne, így lejátssza előre, megtervezi, de el se indul. A kihívások ebben tudnak segíteni, hogy cselekedjek, és ne csak álmodozzak róla, hogy milyen lenne ha, hanem tessék, itt van, poénosan ki tudom próbálni, mindenféle rizikó nélkül ki lehet ugrálni a komfortzónából. Ha nagyon ijesztő volt, akkor visszaugrok, és csak a kisujjamat rakom ki legközelebb. Vagy kiugrom, és azt mondom, hogy „Basszus, ez volt az egész, ne csináld már, ezért izgultam én tíz éven keresztül, hogy hogyan fogom én ezt meglépni?” Ezeket a felismeréseket ez a tréning adja meg.” – Franta Eszter

“Korábban mindig mindenki fontosabb volt, mint én. Mindig másokkal foglalkoztam, a legkevésbé magammal. Ez most megváltozott. Ez a tanfolyam elvitt arra az útra, hogy elfogadjam magam, hogy tényleg kimondjam, hogy szeretem magam. Hogy egyáltalán feltegyem a kérdést: Szeretem magam? Nem szeretem? Mit nem szeretek? Mit változtassak?

Most már tudom, hogy kell nekem énidő, és hogy foglalkozzak magammal, és hogy ettől még nem vagyok egy galád disznó, és világuralomra se török. Emiatt a párommal is sokkal jobb lett a viszonyunk. Kimondok dolgokat, és kiállok dolgok mellett, és ő tök örül neki. A magamra szánt idő miatt intenzívebb, odafigyelősebb, amikor együtt vagyunk.” – Révhelyi Beatrix

“A Hello Kaland kérdései olyanok voltak számomra, mint amikor azt érzed, hogy van egy könyvespolc, és egy-egy könyvre ráépül egy-egy kérdés. Annyira sokrétű a tréning, és azzal, hogy kifelé figyelsz, már befelé figyelsz, és azzal, hogy befelé figyelsz meg kívül teremtesz rendet.

Életem krízisének egy tetőpontján jött ez az egész, és nagyon mélyre betalált nekem. A „mese” kihívást először félreraktam, hogy cuki, kinyomtattam de eltettem későbbre, aztán a végefele egyszercsak kikandikált a papír. Tudtam, hogy valami turpisság lesz, megcsináltam. És egyszercsak megértettem, hogy mi zajlik körülöttem. A jelen helyzetemre és a jelen élményeimre, minden egyes szóra, minden egyes gondolatra olyan mélységből tört a felszínre, amiről nem is tudtam, hogy ott bújkált, hogy már a felénél potyogtak a könnyeim, és tudtam, hogy ez most helyretett a lelkemben egy darabot. Ez egy olyan játék volt, ami nem volt játék, és ezt nagyon köszönöm.” – Balázs Edit